Főoldal
Főoldal / Hírek
Nyomtatás
Befejeződött a lovasterápiás továbbképzés Sarlóspusztán


Befejeződött a lovasterápiás továbbképzés Sarlóspusztán

2017. októberében

 

 

2017. október 16. és 28. között került sor a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány szervezésében a kéthetes őszi továbbképzési blokkra Sarlóspusztán.

A továbbképzés lovasvizsgára való felkészítő héttel kezdődött, melynek keretében a lovasterapeuta képzésekben és a „Fogyatékos személyek szabadidős- és lovassport oktatója - Fogyatékos személyek lovassportjának kiegészítő ismeretei” című képzésben részt vevő hallgatók adhattak számot lovastudásukról.

A lovas vizsgákra a Német Lovas Szövetség két olyan hivatalos vizsgáztatója érkezett Németországból, akiket már évek óta ismerünk. Isabelle von Neumann Cosel és Laura Wolf értékelte a vizsgázók teljesítményét.

A bázis vizsgát 6 fő, az RA5-ös lovasvizsgát 2 fő, az RA4-es lovasvizsgát 10 fő teljesítette sikeresen.

A lovasvizsgák sikeréhez megfelelő szinten kellett díjlovas programot és ugrópályát bemutatni a résztvevőknek, valamint bizonyítaniuk kellett elméleti felkészültségüket is. A lovasvizsgákra 2017. október 19. és 21. között került sor.

Izgalmas nap volt a szombati nap, mert nemcsak a lovasvizsgákat zártuk le, hanem ezen a napon kezdődött az MLTSZ megalakulásának 20. évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi szakmai konferencia is. A konferencián a hazai előadókkal együtt 12 ország képviseltette magát. A háromnapos konferencia során 31 előadás hangzott el külföldi és hazai előadók tolmácsolásában.

Nagyon sokszínű és izgalmas volt a konferencia programja, hiszen a résztvevők előadásokat hallhattak pszichológiai lovasterápia, gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna, hippoterápia, lovardák és istállók tervezése, a para díjlovagló versenyek, lovasterápiával foglalkozó intézmények bemutatása, terápiás lovak kiképzése, lovasok edzése, oktatása témakörökben. A konferencia programját egy „Rajzoló” című workshop is színesítette, melynek keretében a résztvevők megtapasztalhatták a lovas és művészetterápiás elemek ötvözésének lehetőségét.

Az izgalmas konferencia jó hangulatban zárult, a résztvevők új élményekkel, ismeretekkel, barátságokkal gazdagodva zárták a programot.

2017. október 24-én a „Lovasterapeuta képzés hippoterápia szakágon” című képzésben részt vevő hallgatók szakmai záróvizsgája kezdődött a betegvizsgálattal és a próba terápiával. Ezt követte a szerdai napon a hallgatók elméleti és gyakorlati záróvizsgája. Az idei évtől néggyel több lovasterapeuta fog tevékenykedni hazánkban. Közülük ketten a gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna, egy fő a hippoterápia és egy fő a pszichológiai lovasterápia területén.

Szintén október 24-én kezdődött meg az MLTSZ szervezésében az „Alapozó ismeretek a lovasterápiáról” című képzés első moduljának oktatása 9 fővel.

Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei évben a Szövetség indítani tudta a „Lovasterapeuta pszichológiai lovasterápia szakágon – Lovasterapeuta képzés pszichológiai lovasterápia szakágon - SzPk-00067-16-01 6 02 4/1” képzést 7 fővel.

Az idén segítő tanfolyamot is indított a Szövetség, melynek résztvevői a szombati napon tettek sikeres záróvizsgát.

A továbbképzés második hete a lovasok számára is sok izgalmat tartogatott, hiszen Isabelle von Neumann Cosel és Susanne von Dietze – akik mindketten több ismert és sikeres lovas könyv szerzői – lovas edzők vezetésével edzőtábor kezdődött. Az edzőtábor fő témája a lovas ülése és a lovas által adott segítségek hatása volt.

Úgy gondolom, hogy nagyon sikeres, összetett, szakmailag tartalmas programokat sikerült megvalósítanunk az elmúlt két hétben, terveink szerint a jövő ősszel is folytatjuk a hagyományt.

 

 

Bozori Gabriella

Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány

ügyvezető alelnök

 

(Ide kattintva egy galéria jelenik meg)