Főoldal
Főoldal / Hírek
Nyomtatás
Véget ért a Magyar Lovasterápia Szövetség XIII. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenye (CDI3*/CDIY/CDIJ/CDIP/CDN-A) és Lovasterápiás Versenye Fóton

 

A képre kattintva egy galéria jelenik meg

2017. szeptember 22-24. között tartotta XIII. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét Fóton a Magyar Lovasterápia Szövetség. Az egyes versenyszámok házigazda szerepét idén is a Gyermekmentő Szolgálat ismert közéleti tagjai – politikusok, művészek, sportolók - vállalták el.

 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központját péntektől vasárnapig díjlovasok és olyan, sérüléssel élő gyerekek népesítették be, akik év közben lovasterápiában részesülnek, és most büszkén mutatták be a versenypályán, hogy mit is sikerült elsajátítaniuk a terápiás fejlesztés során.  Az egészséges sportolók és a sérült gyerekek három pályán, változatos versenyszámokban indultak a díjakért.

 

Pénteken a nemzeti díjlovas versenyt Csáky László, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alelnöke, míg a nemzetközi díjlovas versenyt Tarnai Richárd, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, Pest megyei kormánymegbízott nyitotta meg

 

A gyerekek lovasterápiás versenyszámai pénteken 13 órától vasárnap délutánig tartottak. Ezt a versenyt dr. Kövér László, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg, és az aznapi versenyszámoknak is ő volt a házigazdája.

 

A pénteki díjlovas versenyszámok és a győztesek:

 

A könnyűosztályú (L7) feladat győztese Németh Gábor, Cabrio nevű lovával.

A Nemzetközi Junior Csapatbajnokság győztese Tatiana Gombarcikova, Szlovákia, La Fleurette nevű lovával.

A Nemzeti Junior Csapatbajnokság győztese Radnai Bernadett, Laron-M nevű lovával.

A Nemzetközi Póni Csapatbajnokság győztese Hoffer Hanna, Macciato nevű lovával.

A Nemzetközi Fiatal Lovas Csapatbajnokságot Zengő Réka nyerte Ronaldinho12 nevű lovával.

A Szent György Díj Nemzeti verseny győztese Szokola Csaba Disneyland nevű lovával.

A Szent György Díj Nemzetközi verseny győztese Nébel Viktória lett Quiet Right nevű lovával.

 

Az OTP Intermediaire II (CDI) verseny győztese Alina Röricht, Németország, Atlantis nevű lovával.

 

Ugyancsak pénteken került sor a felnőtt Magyar Parasport Bajnokságra, melyet Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára nyitott meg.

 

A Magyar Parasport Bajnokság résztvevői és győztesei:

 

Molnár József, Arany patkó csapat, Baba nevű lovával

Hadnagy Tibor, Magyar Lovasterápia Szövetség, Aldo nevű lovával

Csorba Stefánia, Hernád Gyöngye Egyesület, Táncos nevű lovával

Gazder Pál, Rocky nevű lovával

 

Pénteken kicsit szeles, de napos időben vidám családi programokkal egészült ki a verseny, sokan kilátogattak Fótra, és szurkoltak a lovasoknak. Fóti általános iskolás gyerekek járták végig az Élhető Jövő Parkot, ahol az EnHome Zöldjárattal kiegészülve színes és interaktív műsor keretében vezették be a gyerekeket a megújulóenergia-források világába.

 

A pénteki izgalmak után szombaton folytatódtak a lovasterápiás versenyszámok Fóton, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjában. Dr. Székely László, az Alapvető Jogok Biztosa indította el a nap lovasterápiás versenyszámait. Délelőtt hiperaktív gyerekek mutatták be a lovasterápiás fejlesztésen korábban megszerzett tudásukat, a játékos ügyességi feladatokat önállóan lovagolva, illetve vezetett lovon hajtották végre. A kora délutáni csapatverseny-számokon Csampa Zsolt államtitkár, később Szili Katalin, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, miniszterelnöki megbízott vette át a házigazda szerepét. Közreműködésükkel zajlottak a verseny feladatai, így az értelmileg és tanulásban akadályozott gyerekeknek rendezett voltizsálás, továbbá a mozgássérült gyerekek ügyességi számai.

 

Délután a Jámbor Vilmos Emlékversennyel folytatódtak a terápiás versenyek, majd önálló lovaglási és gyógypedagógiai voltizsálási versenyszámokra került sor. A gyerekek felszabadult örömmel versenyeztek a kicsit szeles, változékony időben.

 

Ugyancsak folytatódtak a nemzeti és a nemzetközi díjlovas versenyszámok több korcsoportban és nehézségi fokban (könnyű, közép és nehéz osztályú lovaglás). A versenyszámok házigazdái ismét a Nemzetközi Gyermekmenő Szolgálat Magyar Egyesület tagjai voltak, így Wichmann Tamás, Seregi Deák Péter, prof dr. Frenyó László, Bóta Katalin és dr. Szentes Tamás, továbbá Hergár Eszter, az MNB elnöki kabinetjének vezetője.  A szombati napot a Mercedes-Benz Nagydíj zárta, melynek házigazdája Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója volt.

 

A szombati díjlovas versenyszámok és a győztesek:

 

A Nemzeti Könnyűosztályú 8 feladatban (Nemzeti verseny)

Németh Gábor, Magyar Lovasterápia Szövetség, Cabrio nevű lovával

A Junior Egyéni Nemzetközi Versenyt Lea Jakubikova, Szlovákia nyerte, Da Felice nevű lovával.

A Nemzeti Junior Egyéni versenyszámot Daria Paliciuc, Románia nyerte, Duncan McCloud nevű lovával.

Az Intermediate I Nemzetközi versenyszámot Elena Sidneva, Oroszország, nyerte Fuhur 6 nyergében.

Az Intermediaire I. Nemzeti verseny győztese Szokola Csaba lett Enying nevű lovával.

A Nemzetközi Póni Egyéni versenyszámot Hoffer Hanna, nyerte Macciato nyergében.

A Nemzetközi Fiatal Lovas Egyéni győztese Zengő Réka lett, Ronaldinho 12 nevű lovával.

 

A délutáni versenyek egyik kiemelt száma a nemzetközi kategóriában a Mercedes-Benz Nagydíj volt, melyet Jacqueline Toniutti, Ausztria nyert Sandrose nevű lovával.

 

A nap zárásaként a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, hazai és nemzetközi sikerekkel büszkélkedő világhírű Amadinda Ütőegyüttes adott koncertet a verseny helyszínén.

 

Vasárnap is kegyes volt az időjárás a lovasokhoz, hisz a komor idő ellenére az eső elkerülte a programot.

A délelőtti lovasterápiás versenyek házigazdája Szarvas Gábor, a Budapest Airport Közösségi Kapcsolatok igazgatója volt.  A tanulásban akadályozott gyerekek önálló lovaglásban versenyeztek ügyességi pályán, a hiperaktív gyerekek gyógypedagógiai voltizsálást mutattak be.

 

A versenyszámok házigazdái ismét a Nemzetközi Gyermekmenő Szolgálat Magyar Egyesület tagjai voltak, így dr. Körmendy-Ékes Judit, Járai Zsigmond, Janza Frigyes és Ingo Fröhlich, Kuncze Gábor és Harrach Péter, az NGYSZ alelnökei, Borda Gábor, a Concorde Értékpapír Zrt. Igazgatóságának tagja és az NGYSZ Felügyelő Bizottságának tagja, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Dányi Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója és Hassay Zsófia, Budapest Terézváros polgármestere.

 

A terápiás verseny keretében rendezték meg a Mádl Ferenc Emlékversenyt, ahol a gyerekeknek egy kis történetet kell előadniuk, amelyben a ló is szerepel.

A versenyszám házigazdája Járai Zsigmond, az NGYSZ tagja volt. A zsűrizésben részt vett Faragó András, Topi a Budapesti Operettszínház művésze is.

A lovasterápiás verseny összesített győztesei Marie-Theres Thielltől vehették át díjaikat, több mint 4 millió forintnyi pénznyereményt és tárgyi adományokat.

 

A gyerekek egyik kedvenc versenyszáma a Közös Díjlovas és Lovasterápiás Verseny, amely mindig nagyon jó hangulatban zajlik. Ebben a versenyszámban élsportolók és sérült gyerekek egymással mérik össze tudásukat, a lelátó pedig hangos a szurkolóktól. Idén a közös versenyszámon Dr. Marie-Theres Thiell, az ELMŰ és ÉMÁSZ Igazgatóságának elnöke és Ingo Fröhlich, a Gyermekmentő tagja segítette a versenyző gyerekeket csapatkapitányként.

 

A vasárnapi versenyt az ELMŰ Intermediate I Kűr zárta, melynek szintén Marie-Theres Thiell, az ELMŰ és ÉMÁSZ Igazgatóságának elnöke volt a házigazdája.

 

A vasárnapi díjlovas versenyszámok és a győztesek:

 

A Nemzetközi Junior Kűr győztese Alexandra Hanackova, Csehország, Well Done nevű lovával.

A Könnyűosztályú 9 feladat győztese Németh Gábor, Magyar Lovasterápia Szövetség, Cabrio nevű lovával.

A Nemzetközi Póni Kűrt Hoffer Hanna, nyerte Macciato nyergében.

A Fiatal Lovas Kűr nemzetközi versenyszám győztese Zengő Réka, Ronaldinho 12 nevű lovával.

A Nemzeti Junior Zenés Kűr győztese Radnai Bernadett, Larom-M nevű lovával.

Az ELMŰ Nagydíj Speciál versenyt Jacqueline Toniutti, Ausztria, nyerte, Sandrose nevű lovával.

Az Intermediaire I Zenés Kűr (Nemzeti verseny) első helyezettje Szokola Csaba, Enying nevű lovával

Az ELMŰ Intermediate I Kűr (Nemzetközi verseny) győztese Nébel Viktória, Quite Right nevű lovával.

 

CDI legeredményesebb magyar versenyzője Hoffer Hanna, míg a legeredményesebb külföldi versenyzője Jacqueline Toniutti, Ausztria lett. CDN legeredményesebb hazai versenyzője Szokola Csaba lett.

 

A kora őszi verseny idén is vidám családi programokkal egészült ki: többek között különböző gyerekjátékok, autóbemutató és tesztvezetés, arcfestés, mini KRESZ-pálya várta a kicsiket és nagyokat. A kikapcsolódás mellett a Gyermekmentő Szolgálat a már megszokott egészségmegőrző szolgáltatásokat, ingyenes fogorvosi szűrést és nőgyógyászati szaktanácsadást nyújtott gyerekeknek mozgó fogászati, illetve nőgyógyászati rendelőjében. Utóbbiban a hétvége során több mint 100 fóti iskolásnak tartottak felvilágosító előadásokat a nemi életről és a nemi betegségekről.  A fogászati buszban a három nap alatt több mint 500 gyermeket szűrtek végig a fogorvosok. Így az élmények mellett az egészségtudatosság is kiemelt szerepet kapott ezen a hétvégén.

 

Jövőre szeretettel várunk mindenkit szeptember 28-30-án Fóton, a XIV. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Verseny és Lovasterápiás Versenyen.

 

Az MLTSZ munkájáról és a részletes programról bővebb információ a www.lovasterapia.hu oldalon található.

 

Budapest, 2017. szeptember 25.

 

További információ:

 

Bozori Gabriella                                             Pethő Zsófia

Magyar Lovasterápia Szövetség                      Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

Tel: +36 27/539-375                                         Tel: +36 1/475-7027

Fax: +36 27/539-376                                        Mobil: +36 30 436-37-67, + 06-70-70-80-571

E-mail:gbozori@lovasterapia.hu E-mail: petho@gyermekmento.hu

Szerző: Juhász, Dominik