Főoldal
Főoldal / Rendezvények / Konferenciák
Nyomtatás
Születésnapi Konferencia Sarlóspusztán

 

Október 22-én került sor az MLTSZ 15. születésnapja alkalmából rendezett Konferenciára, amelyen több mint 80 résztvevő és 15 előadó volt jelen. A Konferencia programja színes és változatos volt, hiszen a lovasterápia szinte minden területéről hangoztak el előadások.

A lovak és a lovaglás témakörében Jámbor Péter a hippoterápiára alkalmas lovak kiválasztásának szempontjait és az általa végzett kutatást ismertette.

Kövy András a lovas sporttal kapcsolatos etikai kérdésekről beszélt, Csontó Zoltán a földi munka jelentőségét mutatta be elméletben és gyakorlatban, majd Rajz Katalin a lovak viselkedésével és életmódjával kapcsolatos etológiai ismereteket osztotta meg a hallgatósággal. Györgypál Zoltánné a biomechanikai ismeretek és a lovaglás összefüggéseire világított rá az előadásában.

A gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna témakörben számos előadás hangzott el. Sipos Stella és Kissné Hatvani Erika az autizmussal élő gyermekek lovasterápiás fejlesztésének specifikumait ismertette, Bozori Gabriella a téri tájékozódás fejlesztésének a lehetőségeit mutatta be, dr. Wagner Kinga pedig a PhD. kutatásáról beszélt, melyben a gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna komplex hatásait vizsgálja tanulásban akadályozott gyermekek csoportjaiban.

Gerliczkiné dr. Schéder Veronika a szimbolikus kommunikációról, Baumhakl Éva pedig a lóháton történő beszédfejlesztés lehetőségeiről tartott előadást.

A hippoterápia témakörében Rétháti Györgyi arra kérdésre adott választ az előadásában, hogy helyettesíthető-e mechanikus szerkezettel a terápiás ló, Kalina Katával közösen pedig a hippoterápia hatékonyságának mérési lehetőségeit ismertették.

Willem van Lieshout, holland pszichoterapeuta, „The horse and the passions of the heart” című előadásában az emberi szenvedélyek és érzelmek és az ember és a ló kapcsolatának érdekes összefüggéseit boncolgatta.

Lorenzo Lucarelli, spanyol lovas oktató és filozófus, az általa megvalósítani kívánt nemzetközi diákcsere programra hívta fel a figyelmet.

A szakmai programot kellemes hangulatú baráti beszélgetés és zenés-táncos mulatság zárta.

 

Ezúton is köszönjük az előadóknak, hogy hozzájárultak a szakmai nap színes és változatos programjaihoz és külön örülünk annak, hogy az MLTSZ tagjai közül is sokan eljöttek és velünk együtt ünnepeltek.