Főoldal
Főoldal / Rendezvények / Táborok
Nyomtatás
"Lókötők" tábor

Harmadik éve táborozhattunk Fóton a lovasterápiás központban, mintegy lezárásaként és kiegészítőjeként az éves terápiás foglalkozásainknak.

Idén 16 látássérült (6-14 év) és 6 segítő (6-16 év) gyermek vett részt, mely az integrált nevelési törekvésünket nagyban elősegítette. Táborunkban a lovasterapeután kívűl 6 fő gyógypedagógus, 2 fő nevelőtanár, 1 fő asszisztens, 1 fő leendő gyógypedagógus hallgató önkéntes és 2 fő lovasprogramokat segítő működött közre. Hagyományainkhoz híven idén is csapatokban dolgoztunk, ahol nagymértékben fejlődhetett a gyermekek együttműködési készsége, hiszen közösen oldották meg a feladatokat, egymásra utalva kicsi, nagy, látó és látássérült gyermek.

 

A hét folyamán különböző "próbákat" kellett kiállniuk a csapatoknak, melyben természetesen nagy szerepük volt a lovaknak (Robi, Muki, Kessy, Perle és Mancika), de egyéb helyszíneken is folyt a versengés a csapatok között: kalandpark, vár, játszótér, szenzoros park, medence.

 

 A lovaspróbák között szerepelt párosgyakorlat, csapatváltó, de "gyorsasági" és "terep" verseny is, a további helyszíneken pedig: "hegymászás", íjászat, újra volt kincskeresés, lószerszámokkal való ismerkedés, illetve egyéb ügyességi játékok.

A lovon és "szárazföldön" végrehajtott játékos feladatok - amellett persze, hogy hatalmas élményt nyújtott gyermekeink számára - a különböző mozgási funkciókon kívül fejlesztette a látássérült gyermekek számára nagyon fontos finommotorikát, manipulációt és tájékozódási képességet.


A táborprogramot gazdagította, hogy három estére is sikerült zenészeket meghívnunk. Az első este egy ecuadori zenész mutatta be nekünk az indián, illetve dél-amerikai hangszereket, további két alkalommal pedig egy fuvola-, és egy gitáresten vehettünk részt, ahol a gyerekek jó hangulatukban be is kapcsolódtak az éneklésbe, zenélésbe.

Ebben az évben sem maradhatott el a szénában való ugrálás, a ló fürdetés és legeltetés, és az éjszakai kirándulás sem.

Nagy örömünkre az időjárás sem zavarta meg a programjainkat és a jurtasátrakban töltött éjszakákat sem.
Nagyon köszönjük a MOL Gyermekgyógyító Programjának és a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítványnak, hogy biztosította táborozásunkhoz szükséges feltételeket.
Továbbá külön köszönöm Bozori Gabriellának, hogy mindent megszervezve előkészítette táborunkat és Várhelyi Vandának, Tanács Zsoltnak, Magda Dórának és Kiss Mariannak, hogy szabadidejüket is feláldozva színesítették gyermekeink programjait és segítették munkánkat.

Szüle Eszter
Gyógypedagógus-lovasterapeuta
Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája,
Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye,
Diákotthona és Gyermekotthona