
A Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány (MLTSZ) történeti szálai a Nemzetközi
Gyerekmentő Szolgálat (NGYSZ) irodájába vezetnek vissza, ahol a legkülönbözőbb
problémák orvoslásának reményében egyre több család és gyermekintézmény érdeklődött
a 90-es évek közepétől lovasterápia iránt.
Az ezt követő kutató munka során kiderült, hogy Magyarországon még nincsenek
olyan helyszínek, ahol képzett szakemberek, képzett terápiás lovakkal végeznék
ezt az Európa szerte egyre népszerűbb tevékenységet.
A felmerülő igények láttán az NGYSZ megszervezte az első lovasterápiás szakember
képző tanfolyamot, amihez szakmai segítséget Angliából kért. Így került sor 1997
novemberében, Hortobágyon az első tanfolyam megrendezésére,
ahol az Angol Lovasterápiás Egyesület ( Riding for the Disabled Association –
RDA) által ajánlott és képzett szakemberek tartottak elméleti és gyakorlati oktatást.
A 35 résztvevő között rehabilitációs szakemberek és lovasok egyaránt voltak.
A tanfolyam végén megalakult a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány, melynek
elnökségét egy évre választották a jelenlévők.
Az elnök dr. Edvi Péter (NGYSZ ügyvezető alelnöke) lett, aki ígéretet tett, hogy
az általa vezetett szervezet három éven keresztül aktív segítséget nyújt a szövetség
munkájához.
Jelenleg az MLTSZ Alapítvány vezetősége 14 főből áll, az elnökség tagjai között
van orvos, lovasedző, gyógytornász, gyógypedagógus és pszichológus szakember is,
akiknek lovasterápiás végzettségük és sokéves tapasztalatuk van.
A Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány célja a lovasterápiával foglalkozó
intézmények és személyek országos szintű összefogása, érdekeinek védelme, továbbá
a tevékenység szakmai és jogi kereteinek megteremtése. A szövetség nyitott, közel
400 magánszemély és több mint 60 intézmény a tagja.
A célkitűzések között elsődleges helyet foglal el a lovasterápiával foglalkozó,
különböző előképzettségű szakemberek folyamatos képzése, továbbképzése, hiszen
mint kiderült, sokan, sok helyen, igen eltérő megközelítéssel és eltérő színvonalon
végzik ezt a tevékenységet. A szakemberek képzésének érdekében az MLTSZ 1997 óta
évente minden ősszel 2 hetes továbbképző tanfolyamot szervez.
Tanfolyamaink - 1998 Szilvásvárad, 1999 Balatonfenyves, és 2000-től Sarlóspuszta
- lehetőséget teremtettek arra is, hogy a külföldi előadók segítségével megteremtsük
egy olyan oktatási rendszert, amely az európai színvonalhoz igazodva nálunk is
kialakítható. A neves külföldi szakemberek segítségével kiképeztünk egy olyan
oktatógárdát, amely a hazai képzést végzi.
Az alábbi neves szakemberek oktattak eddig tanfolyamainkon
1997. Epona:
Anita ClaridgeAnne Birkmyre
Dr. Gill Peacock
Louise Groth
Margaret Brockie
Margaret Golding
Sister Chiara Hatton Hall
1998. Szilvásvárad:
Anita Skhedi
Habsburg Eilika
Prof.Dr. Med.Carl Klüwer
Sonja Hoffmann
Stefan Kleekamm
Susanne von Dietze
Szalóki Jolán
1999. Szilvásvárad:
Dorothee Wanczek-Blaul
Peter Holzmüller
Prof.Dr. Med.Carl Klüwer
Susanne von Dietze
2000. Balatonfenyves:
Dorothee Wanczek-Blaul
Gundula Hauser
Isabelle v. Neumann-Cosel
Lore Halske
Octavia Brown
Peter Holzmüller
Prof.Dr. Med.Carl Klüwer
Ulrike Boon
2001. Balatonfenyves:
Anja Moots
Benczúr Miklósné
Bozori Gabriella
Büki György
Dorothee Wanczek-Blaul
Edvi Péter
Füzes Orsolya
Györgypál Éva
Habsburg Eilika
Horváth László
Jámbor Vilmos
Katona Enikő
Kissné Hatvani Erika
Kövy András
Leonora Halske
Páska Ildikó
Peter Holzmüller
Prof.Dr. Med.Carl Klüwer
Rajz Katalin
Sharon Herz-Freilich
Wagner Kinga
2002: Sarlóspuszta:
Benczúr Miklósné
Bozori Gabriella
Büki György
Edvi Péter
Gudrun Ziegler
Györgypál Éva
Habsburg Eilika
Isabelle v. Neumann-Cosel
Katona Enikő
Kissné Hatvani Erika
Kövy András
Kurt Lehmann
Octavia Brown
Páska Ildikó
Peter Holzmüller
Rajz Katalin
Reinhard Tötchinger
Sharon Herz-Freilich
Wagner Kinga
2003. Sarlóspuszta:
Benczúr Miklóné
Bozori Gabriella
Büki György
Cornelia von Rücksleben-Plöger
Dorothee Debuse
Edvi Péter
Frau Molnar-Mignon
Györgypál Éva
Isabelle v. Neumann-Cosel
Katona Enikő
Kissné Hatvani Erika
Kövy András
Kurt Lehmann
Peter Holzmüller
Reinhard Tötchinger
Wagner Kinga
2004. Sarlóspuszta:
Benczúr Miklósné
Bozori Gabriella
Büki György
Csizmadia Orsolya
Edvi Péter
Gundula Hauser
Györgypál Éva
Isabelle v. Neumann-Cosel
Katona Enikő
Kövy András
Kurt Lehmann
Németh Gábor
Németh Klára
Páska Ildikó
Peredi Adrienn
Peter Holzmüller
Rajz Katalin
Reinhard Tötchinger
Tokaji Sándor
Wagner Kinga
Doug Denby
Jeremy Michaels and Anette Robinson
Stefan Kleekamm
William J. Scebbi
2005. Sarlóspuszta:
Bozori Gabriella
Dr Benczúr Miklósné
Dr Büki György
Csizmadia Orsolya
Dr Daniela Citterio
Dr. Edvi Péter
Dr. Michaela Schaitacker
Dr. Williem Lieshout
Györgypál Zoltánné
Isabelle von Neumann- Cosel
Katona Enikő
Kövy András
Kurt Lehmann
Németh Gábor
Németh Gábor
Páska Ildikó
Péter Holzmüller
Prof Sótonyi Péter Tamás
2006. Sarlóspuszta:
Bozori Gabriella
Dr Büki György
Dr Daniela Citterio
Csizmadia Orsolya
Dr. Edvi Péter
Dr. Michaela Schaitacker
Dr. Williem Lieshout
Györgypál Zoltánné
Habsburg Eilika
Isabelle von Neumann- Cosel
Kardos Edina
Katona Enikő
Kissné hatvani Erika
Kövy András
Kurt Lehmann
Németh Gábor
Németh Gábor
Péter Holzmüller
Rajz Katalin
Prof Sótonyi Péter Tamás
Wagner Kinga
2007. Sarlóspuszta:
Bozori Gabriella
Dr Büki György
Csuhanicsné Bakos Ildikó
Dr. Edvi Péter
Dr. Williem Lieshout
Györgypál Zoltánné
Isabelle von Neumann- Cosel
Kardos Edina
Katona Enikő
Kissné Hatvani Erika
Prof.Dr. Med.Carl Klüwer
Komjáthy György
Kövy András
Kurt Lehmann
Németh Klára
Németh Gábor
Páska Ildikó
Péter Holzmüller
Prof Sótonyi Péter Tamás
Steiner Henrietta
Szüle Eszter
Wagner Kinga
Ulf Wilken
2008. Sarlóspuszta:
Bozori Gabriella
Dr Büki György
Dr Danielle Citterio
Dr. Edvi Péter
Dr. Williem Lieshout
Fröschl Viktor
Györgypál Zoltánné
Isabelle von Neumann- Cosel
Katona Enikő
Kissné Hatvani Erika
Kövy András
Kurt Lehmann
Mészáros Gyula
Molnár Zsolt
Németh Klára
Németh Gábor
Péter Holzmüller
Wagner Kinga
Ulf Wilken
2009. Sarlóspuszta:
Bozori Gabriella
Csizmadia Orsolya
Dr Büki György
Dr. Edvi Péter
Dr. Williem Lieshout
Györgypál Zoltánné
Habsburg Eilika
Hetényi Eszter
Isabelle von Neumann- Cosel
Katona Enikő
Kissné Hatvani Erika
Kövy András
Kurt Lehmann
Németh Gábor
Peter Holzmüller
Szentes Anna
Szüle Eszter
Vicker Lilla
Wagner Kinga
Ulf Wilken
2010. Sarlóspuszta:
Bozori Gabriella
Dr Büki György
Dr. Edvi Péter
Dr. Williem Lieshout
Györgypál Zoltánné
Isabelle von Neumann- Cosel
Katona Enikő
Kissné Hatvani Erika
Kövy András
Kurt Lehmann
Németh Gábor
Peter Holzmüller
Szentes Anna
Wagner Kinga
2011. Sarlóspuszta:
Bozori Gabriella
Dr. Edvi Péter
Dr. Williem Lieshout
Györgypál Zoltánné
Isabelle von Neumann- Cosel
Katona Enikő
Kissné Hatvani Erika
Kövy András
Kurt Lehmann
Németh Gábor
Peter Holzmüller
Szentes Anna
Wagner Kinga
A nemzetközi eseményekbe is igyekeztünk bekapcsolódni, és ennek eredményeként
1999-ben a Nemzetközi Lovasterápiás Szövetség (Federation Riding for Diasabled
International= FRDI) teljes jogú tagja lett az MLTSZ.
2000 áprilisában fiatal szövetségünk a franciaországi Angers-ben megrendezett
X. Nemzetközi Lovasterápiás Kongresszuson képviselhette hazánkat. Az előadásokból
megismerhettük, hogy a világ különböző országaiban milyen keretek és elvek alapján
működik a lovasterápiás tevékenység.
Bemutattuk posztereinket (az MLTSZ történetéről, a székesfehérvári BÓJA SE és
a balogunyomi Unicornis Alapítvány tevékenységéről) és videofilmünket, amely tanfolyamaink
eseményeit dolgozza fel.
A konferencián számtalan neves szakemberrel ismerkedhettünk meg, többek között
Octavia Brown-nal, aki a Nemzetközi Lovasterápiás Szövetség elnök asszonyaként
elfogadva meghívásunkat részt vett 2000 októberében Sarlóspusztán megrendezett
tanfolyamunkon.
Fiatal szövetségünk elnyerte a Nemzetközi Lovasterápiás Szövetség bizalmát, így
2003-ban mi rendeztük a soron következő lovasterápiás világkongresszust, amelyről
CD- t adtunk ki.
A világ konferencia 2003. június 11-14 között Budapesten a Kongresszusi Központban
került megrendezésre "The complex influence of therapeutic riding" címmel.
A konferencián az alábbi szekciókban mutatkozhattak be az előadók:
- Hippoterápia
- Gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna
- Pszichológus
- Parasport
- Történeti háttér
- Nemzetközi és nemzeti standardok
- Videó
- Poster
A kongresszusról bővebb információt az ARCHÍVUM menüpont alatt találhat.
VERSENYEK
2005 szeptemberében megrendezésre került a Magyar Lovasterápia Szövetség első
Díjlovas versenye (CDN) és a Fogyatékosok Lovas versenye. 2006-tól a díjlovas
versenyt hazai és nemzetközi keretek között rendezzük meg évente és ezzel együtt
továbbra is minden évben megszervezzük a sérült, akadályozott gyermekek és fiatalok
számára a Lovasterápiás Versenyt.
KÉPZÉSEINK
Az MLTSZ 2000-ben alapította meg a gyógytornász és gyógypedagógus alapdiplomára
épülő hazai lovasterapeuta képzést, melyet az Oktatási Minisztérium engedélyezett
és az akkreditált pedagógus továbbképzési program keretében valósul meg. A képzést
évente indítjuk, annak érdekében, hogy minél több szakképzett lovasterapeuta működjön
az országban.
A másik fontos képzési terület a lovasterápiában dolgozó lovas szakemberek és
terapeuták lovas tudásának fejlesztése. Ennek érdekében hazai és külföldi edzők
segítségével lovas felkészítő heteket, terápiás lókiképző táborokat és lovas vizsgákat
szerveztünk.
Egyre nagyobb igény jelentkezik a magatartásproblémákkal küzdő, hiperaktív, autizmussal
élő, érzelmi és beilleszkedési problémákkal küzdő gyerekeket nevelő családok részéről
a lovas pszichoterápia iránt. 2005-ös évben kezdtük meg a lovasterápia iránt érdeklődő
pszichológus szakemberek képzését, melyet folytattunk az elmúlt években is.
Évente 1 hetes segítő tanfolyamot szervez az MLTSZ azoknak az érdeklődőknek,
akik a lovasterápiás munkában segítőként szeretnének közreműködni.
A már végzett gyógypedagógus- lovasterapeuta és hippoterapeuta szakemberek számára
szintén hazai és külföldi szakemberek segítségével, több alkalommal is továbbképző
kurzusokat szerveztünk.
2006-tól indítottuk a lovas parasport oktatói és edzői képzést, hiszen a fogyatékos,
sérült emberek között egyre többen lesznek, olyanok, akik lovaglásba, mint szabadidős
tevékenységbe, vagy mint versenysportba szeretnének bekapcsolódni.
Együttműködünk több felsőoktatási intézménnyel is: a Szent István Egyetem Állatorvosi
Karával a Lovagló tanár és szervező képzésben, a Semmelweis Egyetem Testnevelési
és Sporttudományi Karával a Lovaskultúra oktató szak képzésében, valamint az
ELTE Bárczi Gusztáv Főiskolai Karral lovasterápiás alapismeretek oktatásában.
Képzéseinkről részletes információ található a KÉPZÉSEK címszó alatt.